Utálom a „Nem kellene” kezdetű mondatokat, mert ezek semmi mást nem fejeznek ki, mint a jó szándék álruhájába öltöztetett rosszindulatot. Ez után mindig kioktatás, szubjektív vélemény, és egy nem kívánt tanács következik. Valaki elmondja azt, hogyan kellene élnem, szeretnem, dolgoznom, milyen ruhákba kellene járnom, hány gyereket kellett volna szülnöm. Rokonok, közeliek és távoliak, anyós és férj, munkatársak, barátok…. mindannyian előszeretettel kezdik így a mondatukat.

  • Nem kellene inkább copfban hordanod a hajadat?

A rövid válasz: „Nem!” A bővebb: „Nem azért van hosszú göndör hajam, hogy állandóan összefogjam, és hátraszorítsam. Örülök, hogy ilyennel áldott meg az ég, hogy nem kell dauerolnom, besütnöm, hanem alapban így nő. És van még egy változat, amikor már nagyon unok válaszolni: „Egyáltalán mi közöd hozzá, hogy hordom a hajam?”  

Az ilyen kérdéseknél kényszert érzünk arra, hogy megmagyarázzuk, miért nem teszünk eleget annak, amit a „kedves” jóakaró tanácsol. De már elnézést, hadd éljem úgy az életemet, ahogyan nekem tetszik, hadd lakkozzam olyan színűre a körmömet, amilyenre akarom, és hadd hordjak annyi bizsut, amennyit gondolok. Ki az, aki reggelente megkérdezi tőlem, mit vegyen fel, hogyan végezze a feladatait, miként élje az életét? Senki! Nem is várom el, ez mindenkinek a saját dolga. De akkor tőlem se várják el öten, hatan, húszan, hogy a nekik megfelelő módon tegyem a dolgomat. Sajnos, minél több ilyen kezdetű mondattal kerülünk szembe a nap folyamán, annál inkább elbizonytalanodunk, hogy lehet, mégsem csináljuk jól? Lehet, hogy tényleg huszonkét évesen kellett volna szülnöm, ahogyan egy drága rokon javasolta annak idején:

  • Nem kellene lassan férjhez menned?  Kifutsz az időből!

Mármint a száz évvel ezelőtti időszámítás szerintiből, amikor a nők nem vágytak, nem vágyhattak többre, mint férjhez menni. Én tanulni akartam, élvezni az egyetemista éveket. Miért is ne? Talán kör e-mailben kellett volna végigkérdeznem az ismerősöket, rokonokat, hogy ki ért vele egyet? Szavazást kellett volna indítanom a témában?

Ezer és egy alkalom adódik, amikor úgy érzik a kedves jóakarók, hogy ott és akkor nagy szükségünk van a tanácsukra, mert ha nem kapjuk meg, akkor nem tudjuk a helyes, és szerintük megfelelő lépést megtenni. Van, aki lassan észreveszi magát, és harmadszor már nem akar segíteni, de vannak a krónikus „ezerszer is visszatérünk a témára” típusúak. Idővel rájövünk, hogy velük nem érdemes beszélgetni, mert egyoldalú tanácsadásról van szó: őket ugyanis nem érdekli, hogy te hogyan gondolkodsz, milyen érveket tudsz felsorakoztatni a döntésed mellett. Ő viszont újra és újra hangsúlyozza, hogy dönts úgy, tedd azt, amit javasol, mert az a helyes.

Ne törjünk meg! Ne hagyjuk magunkat dróton rángatni, mert boldogtalanok leszünk. Ne engedjük, hogy mások mondják meg, mi a jó nekünk, mert mi magunk is pontosan tudjuk. És ne akarjunk meggyőzhetetlen embereket meggyőzni, mert az is a mi értékes időnkből megy, és úgysem sikerül.

Szóval a helyes válasz a „Nem kellene” kezdetű kérdésekre:

  • Nem!

Aztán ha ültünk, álljunk fel, ha pedig már álltunk, menjünk gyorsan tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük