Egy pihentető, frissítő arcmasszázs utáni csendes elmélkedésemet zavarta meg egy idős pár a kozmetikusnál. Bejöttek, a nő azonnal beszélni kezdett, mégpedig németül. Értettem mit mond, és biztos voltam benne, hogy a kozmetikus is, hiszen figyelmesen hallgatta. Az asszony mondanivalója után egy határozott és hangos „NEIN” volt a válasza. Miután elmentek, meglepődve kérdeztem tőle:

  • Nincs kipirosodás elleni krémetek?
  • De van!
  • Akkor miért mondtad az imént, hogy nincsen?
  • Miért, azt kérdezte? – csodálkozott – Én azt hittem, kezelésre akar bejelentkezni!

Nekem úgy tűnt beszélgetnek, úgy tűnt, hogy értik egymást. A kérdésre elhangzott a válasz, bár sajnos nem a megfelelő. Sokszor nem értjük a külföldieket, de az igazság az, hogy gyakran még a környezetünkben lévő személyeket sem. Pedig rengeteget nyernénk vele, ha egyszer sikerülne, mert talán a titkos kód birtokában máskor már könnyebben menne. Megsúghatom: nem könnyű feladat…

Ma megpróbáltam megérteni egy férfit. Holnap újra próbálkozom. Teszem ezt már évek óta, fáradhatatlanul, de ma minden energiámmal koncentráltam a feladatra. Hallgattam, figyeltem, feldolgoztam… volna, de újra ugyanoda jutottam, mint eddig. Bár egy nyelvet beszélünk, sokszor még a téma is azonos, ettől függetlenül a kérdéseimre nem a megfelelő válaszok érkeznek, a másik oldal összegez, de nem a jó eredményt hozza ki.

Próbáltam egy nőt is megérteni. Egy hét múlva próbálkozom újra. Sok információval gazdagodtam, rájöttem, hogy a rózsaszínnek ezerkétszázhetvennyolc árnyalata van, és azt is, hogy egy perc alatt is el lehet hadarni száz szót. A tartalom feldolgozása majd később történik, ahogyan a kusza szálak kibogozása is. A helyzetet tovább nehezítette, hogy nem csak egy, hanem ötféle témáról beszélgettünk egyszerre. Pontosabban köztük csapongott a másik fél, folyamatosan azon igyekezve, hogy egyensúlyt teremtsen, egymástól távol álló témákban.

Igyekeztem megérteni egy idős hölgyet. Egy hónap múlva próbálkozom újra. Nem a téma nehézsége, nem is a túlságosan sok átadott emlék, vagy információ az oka, sokkal inkább az „én jobban tudom” kifejeződése. Nem a múltban él, ahogy gondolnánk, sőt évekre előre eltervezett mindent: hova megy, kivel, mikor, mit akar, és főleg: kitől mit vár el? Mert „előbb született” alapon joga van hozzá. Tudja, amit tud, és minden bizonnyal jobban, mint én. Idő kell ahhoz, hogy ennek a gondolatmenetnek a végére járjak.

Ma próbáltam megérteni egy gyereket. És azonnal sikerült. Mert őszinte, egyenes, kimondja, amit kell, és azt is, amit nem. Nincsenek titkok, csak mosoly, ölelés, boldogság, optimizmus. Minden rossz történetnek jó a vége, csak kívánni kell, és megvalósul. Életbölcsességeket hallottam egy apróságtól, aki nem gondolkodik rajtuk, mégis árasztja magából. Könnyedén kommunikál, eléri a célját, magabiztos, okos! Minden benne van, ami ahhoz kell, hogy megértsem a többieket. Mert a gyerek mindent összeköt, megold, önzetlenül szeret és toleráns, kódolja a kódolhatatlannak tűnő mondatokat, megfejti a megfejthetetlent. Egy két lábon járó csoda.

A nap végére elfáradtam. Többször feladtam és néha veszítettem, de nyertem hosszú távú célokat. Ugyanis vannak, akiket akkor is meg kell értenünk, ha nem tudjuk. Vannak, akiknél muszáj újra megpróbálni, vagy legalább is úgy tenni, mintha tényleg igyekeznénk.

És szerencsére vannak olyanok, akiknél szavak sem kellenek, mégis pontosan értjük egymást: a párunkat, gyermekünket, szüleinket!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük